Sivatagi rózsa – gondozása, virágzása, szaporítása, igényei

A sivatagi rószsa (Adenium obesum) egy egyedülálló kinézetű, pozsgás növény, ami Arábia félszáraz régióin, valamint Afrika keleti és nyugati részein őshonos.

Ennek a növénynek vastag, tömör törzse van, emiatt „kövér növény”-nek is nevezik. Beltéri tartás esetén a sivatagi rózsa akár a 60-150 cm magasságot is elérheti, valamint a 30-90 cm szélességet.

A sivatagi rózsa gyönyörű virágokkal és ritka kis levelekkel rendelkezik. A 3-5 cm-es csészealj alakú virágok nagyon látványosak, amik piros, rózsaszín vagy fehér színűek lehetnek.

A vastag törzs részlegesen vagy teljesen el van temetve a talajban. Ez az egyik népszerű beltéri virágos növény, mert szokatlan és kevés gondozást igényel.

Ezt a növényt mérgezőnek tekintik, ezért háziállatoktól és gyermekektől távol kell tartani.

Fényigény

A sivatagi rózsának erős, közvetett fényre van szüksége.

Vízigény

A sivatagi rózsa vastag törzse tárolja a vizet, így csak akkor kell megöntözni, mikor a talaja már száraz.

Ha a talaja már túlságosan szárazzá válik, akkor a növény pihenési időszakba kerül, egy kis víz azonban gyorsan újraéleszti a növényt, ami megint növekedésnek fog indulni.

Tápozás

A sivatagi rózsát egy kifejezetten a virágos növények számára ajánlott táppal kell gondozni. A növényi tápnak alacsonyabb nitrogéntartalmú és magasabb foszfortartalmúnak kell lennie.

Késő tavasztól kora őszig havonta kell tápozni a sivatagi rózsát, mindig hígítva a tápot az ajánlott erősség felére.

Hőigény

A sivatagi rózsának nagyon meleg hőmérsékletre van szüksége. A helyiséget, ahol a sivatagi rózsa tartózkodik mindig 15 °C felett kell tartani és óvni kell a növényt a légkondicionálóból kiáramló hideg levegőtől vagy a hideg huzattól.

Páraigény

A háztartási általános páratartalom tökéletes a sivatagi rózsa számára.

Virágzás

A sivatagi rózsa egész évben virágozhat, de tavasszal és ősszel sokkal gyakoribb és szebb a virágzás. Az idősebb növények sokkal több virágot termelnek. A virágok lehetnek vörösek, fehérek vagy rózsaszínűek.

Kártevők

A levéltetvek, a takácsatkák és a pajzstetvek mind problémát jelenthetnek a sivatagi rózsának. Egy rovarirtó szerrel, ami 50% alkoholból, 50% vízből, néhány evőkanál folyékony szappanból és néhány evőkanál ásványolajból egy olyan keveréket lehet előállítani, amivel be lehet permetezni a növényt, de arra vigyázni kell, hogy ez a permet ne érje a növény virágait.

Betegségek

A legtöbb gombás vagy bakteriális betegség, ami érinti a sivatagi rózsát, min pl. a korona-, a gyökér- és a szárrothadás, a túlöntözés eredménye.

Mindig meg kell várni, hogy a talaj száraz legyen és csak utána érdemes locsolni. Fontos továbbá, hogy víz ne érje a növény leveleit, virágait és szárait.

Talaj

Egy laza, gyors vízelvezető tulajdonságokkal rendelkező talajkeveréket ajánlott használni, amely nem válik nehézzé és agyagszerűvé.

Ehhez a cserepes talajhoz kemény homokot, vagy kifejezetten kaktuszoknak és pozsgás növénynek készült keveréket is lehet adagolni.

Ültetés

A sivatagi rózsa szereti, ha kis virágcserépben a gyökerei szorosan egymás mellett vannak. Ez a növényt nem kell gyakran átültetni.

Visszavágás

A sivatagi rózsát az év során bármikor vissza lehet vágni. Az új hajtásokon új virágok fejlődnek ki. Ha növény virágzása előtt visszavágjuk, jóval több elágazást és több virágot fog ösztönözni.

Szaporítás

A sivatagi rózsát magról lehet szaporítani legjobban, de otthonunkban ez nem biztos hogy működni fog.

Ki lehet próbálni a dugványokkal való szaporítást, de az új növényeknek hiányozni fog a vastag, kövér törzs, ami a sivatagi rózsát annyira egyedivé teszi.

Mérgező növény?

A sivatagi rózsa egy mérgező szobanövény, ami 2-es szintű toxicitással rendelkezik.

Miért hullanak a sivatagi rózsa zöld levelei?

A sivatagi rózsa akkor veszíti el leveleit, amikor túl öntözik. Ez egy pozsgás növény, amely nagyon kevés vizet igényel.

Hogyan neveljek vastag és kövér törzset a sivatagi rózsának?

Íme néhány tipp, amely segíthet a sivatagi rózsa vastagabb törzs kialakításában.

Amikor átültetjük a sivatagi rózsát, akkor a gyökérgömböt magasabbra kell emelni az új edényben, úgy, hogy a gyökér felső része szabad legyen.

Egy magas foszfortartalmú táppal kell gondozni. Ezek a dolgok elősegítik, hogy a sivatagi rózsa törzse vastagodjon.

Miért vékony és fakó a sivatagi rózsa?

Agresszíven vissza kell vágni a sivatagi rózsát, ha azt akarjuk, hogy jobban nézzen ki. Vissza kell vágni a szárak felét majdnem a fő törzsrészig, és a növényt erős fénybe kell helyezni.

Az új növekedésnek három vagy négy héten belül meg kell kezdődnie. Amint az új növekedés elkezd kialakulni, vissza kell vágni a többi vékony szárat is.

Mit tegyek, hogy több virága legyen a sivatagi rózsának?

A sivatagi rózsának nagyon sok erős fényre van szüksége a virágzáshoz. A virágzáshoz szintén magas foszfortartalmú tápra van szükség. A sivatagi rózsa tavasszal és ősszel többet virágzik, mint nyáron és télen.

Szobanövények
Frissítve: 2020.06.03

Kérdések és válaszok

  1. Tajti Irén

    Sajnos én akármit csináltam nem maradt meg. Minden feltételt megadtam neki, de csak nem maradt meg. Szomorú vagyok, mert nagyon szeretem ezt a virágot.

    1. avatar
      Kertinfó

      Tapasztalataim szerint a túlzott locsolás illetve a gyenge fény jelent legtöbbször problémát a növény számára. A sivatagi rózsa sokkal jobban bírja ha nem kap elég vizet, mint a túlzott öntözést. A téli időszakban, akár havonta egyszer is elég öntözni a növényt.

  2. Szabó Judit

    Kedves Kertinfo,
    segítséget szeretnék kérni Önöktől, visszakaptam egy nyáron ajándékba adott sivatagi rószát, mert beteg. Nem értek hozzá, de olyan, mintha egy bő papírnadrág lenne a törzse, benyomható, alatta levegő van és vékony gyökérféle, meg is van roggyanva, eldől. Utánaolvasás alpján leginkább gyökérrothadásnak tűnik. Hét kis levélkéje van, azokon nem látok eltérést. Ha mégis menthető lenne, akkor mit tudok csinálni vele…vágjam le a rothadt rész felett és gyökereztessem…vagy vágjam le az elvált részeket vagy csináljak rá kis metszéseket, hogy tudjon szellőzni a gyökere/törzse?
    Segítségüket előre is köszönöm. Sz. Judit

  3. Nagy Erika

    Azt szeretném kérdezni hogy már jó pár éve kaptam ajándékba még kis korában napfény is van bőven nem locsolom túl és még egyszerse hozott virágot mi az oka szeretném tudni.
    Előre is köszönöm válaszukat.

  4. Vali

    Most rendeltem sivatagi rózsa magot.Remelem ki fog fog kelni. Melegen tartsam azt is? Köszönöm Vali

  5. Gyenese Lászlóné

    Nekem is csak a harmadik maradt meg.
    De ez most már három éves.

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük