Csüngő varjúháj – gondozása, virágzása, szaporítása, igényei

A csüngő varjúháj (Sedum morganianum), amelyet néha szamárfaroknak is neveznek, Mexikóban őshonos, könnyen gondozható pozsgás növény.

Ennek a nagyon vonzó és egyedi megjelenésű növénynek hosszú, vastag és lógó szárai vannak, amiket kékes-zöld levelek borítanak, amelyek átfedik egymást, mint a szamár farkán lévő szőr.

A csüngő varjúháj nagyon törékeny, levelei könnyen leesnek, ha a növény nem megfelelően van gondozva. Ez a növény jól bírja ha függő virágkosárban van tartva, ahol a száraknak sok helyük van a lépcsőzetes lógáshoz.

Megfelelő körülmények között a csüngő varjúháj tavasszal és nyáron csillag alakú virágokat hajthat, amelyek rózsaszínűek, vörösek vagy levendula színűek lehetnek.

A csüngő varjúhájat nem szabad összetéveszteni a kutyatej növénnyel, amelyet néha helytelenül csüngő varjúhájnak neveznek. A kutyatej egy mérgező növény, ezért ennek gondozásakor körültekintően kell eljárni.

Fényigény

A csüngő varjúhájnak legalább négy óra napfényre vagy nagyon erős fényre van szüksége. Ha nem kap elég fényt, akkor az új hajtás kicsi, sápadt és gyenge lesz.

Vízigény

A pozsgás növényeknek ki kell száradniuk, mielőtt megöntöznénk őket, és ez alól a csüngő varjúháj sem kivétel.

Jó alaposan meg kell öntözni, és legközelebb csak akkor szabad újralocsolni, amikor a talaja megint száraz. A csüngő varjúháj vagy bármely pozsgás növény túlöntözése a növény biztos halálát jelenti.

Ha a növény levelei kissé ráncosak lesznek, azt jelenti, hogy meg lehet locsolni. A csüngő varjúháj még kevesebb vizet igényelni télen, amikor pihen.

Tápozás

Március és szeptember között havonta kell tápozni. A növényi tápot mindig az ajánlott erősség felére kell hígítani. Télen soha nem szabad tápozni a csüngő varjúhájat, ugyanis a növény akkor pihen.

Hőigény

A csüngő varjúháj akkor növekszik legjobban, ha a hőmérséklet 18-24 °C között van. Télen, amikor a csüngő varjúháj pihen, a hőmérsékletet 8-14 °C is lehet. A csüngő varjúhájat óvjuk a hideg huzatos helyektől.

Páraigény

A csüngő varjúháj jól bírja a háztartás alapvető páratartalmát.

Virágzás

A csüngő varjúhájat ha télen pihenni hagyjuk egy hűvösebb helyen, akkor a növény tavasszal csillag alakú virágokat fog hajtani, amelyek rózsaszínű, piros vagy levendula színűek lehetnek.

Kártevők

Főként a pajzstetű és a levéltetű azok kártevő, amelyek megtámadják a csüngő varjúhájat. Ilyenkor permetezzük be a növényt egy rovarírtó szerrel. Ezt akár többször is meg kell tenni, addig amíg a tetvek teljesen eltűnnek.

Betegségek

A csüngő varjúhájnál a betegségek főleg a gyökérrtothadás miatt alakulnak ki, ami a túlöntözés következménye.

Talaj

A talajnak lazának kell lennie és gyors vízelvezető tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Jó választás lehet egy a kaktuszoknak vagy pozsgásoknak szánt talaj.

Ültetés

Ez a növény szereti, ha gyökerei szorosan egymás mellett vannak egy kis cserépedényben. Ha átültejtük, vigyázzunk arra, hogy olyan edényt válasszunk aminek van vízelvezető lyuk az alján. Arra is figyeljünk, hogy ez a növény nagyon törékeny, és átültetésnék könnyen sérülhet.

Visszavágás

Ha a csüngő varjúháj száraz szárait és virágait el kell távolítani.

Szaporítás

Szárdugványokkal és levéldugványokkal lehet szaporítani a csüngő varjúhájat. Ezt a növényt olyan könnyű szaporítani, hogy szinte önmagát szaporítja.

Pihenési időszak

A csüngő varjúháj télen egy hűvös, közepes fényviszonyokkal rendelkező helyen szeret pihenni. Ebben a pihenő időszakban a növény talaját még szárazabban kell tartani, mint normál esetben.

Mérgező növény?

A csüngő varjúháj nem egy mérgező szobanövény. Ezt a növényt nem szabad összetéveszteni a kutyatejjel, ami valóban mérgező, ezért ennek gondozásakor óvatosan kell eljárni.

Hogyan virágoztassam a csüngő varjúhájat?

Íme néhány javaslat arra, hogyan lehet a csüngő varjúhájat virágoztatni, bár nem biztos, hogy minden esetben működni fog.

A csüngő varjúhájat egy nagyon fényes helyen kell felakasztani, ahol a hőmérséklet tavasszal, nyáron és ősszel is 18-24° C között van.

Télen hagyni kell, hogy a csüngő varjúháj egy hűvösebb helyen pihenjen, még kevesebb vízzel kell locsolni, mint általában, és semmiképpen nem szabad tápozni. Tavasszal újra kell kezdeni a szokásos gondozást és türelmesnek kell lenni!

Mire utalnak a fehér, ragacsos és gyapjúszerű fonalak a csüngő varjúhájon?

A csüngő varjúhájon lévő fehér, ragadós, gyapjú kinézetű fonalak pajzstetvekre utalnak. Ilyenkor a csüngő varjúhájat be kell permetezni egy rovarirtó szerrel.

Az egész növényt be kell permetezni, beleértve a levelek minden oldalát is. Permetezés közben óvatosan kell bánni a növény leveleivel, mert a csüngő varjúháj levelei nagyon könnyen leesnek.

Miért ritkulnak a csüngő varjúháj levelei?

A csüngő varjúháj szárán lévő levelek azért kerülnek egymástól távolabb, mert a növény nem kap elég napfényt. A csüngő varjúhájnak a nap nagy részében, nagyon fényes vagy közvetlen napfényben kell lennie. A csüngő varjúháj nem szereti az alacsony fényviszonyokat.

Szobanövények
Frissítve: 2020.06.03

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük