Szerencsebambusz – gondozása, locsolása, szaporítása, igényei

A szerencsebambusz (Dracaena sanderiana) valójában a fehérszélű sárkányfa vágott szára, és Nyugat-Afrikában és Kelet-Ázsiában őshonos.

A szerencsebambusz általában 50-60 cm magasra nő meg. A Feng Shui követői úgy vélik, hogy a szerencsebambusz jólétet és szerencsét hoz.

Ha a szerencsebambusz három szárral rendelkezik az boldogságot, ha öt szárral gazdagságot, és ha hat szárral rendelkezik akkor egészséget hoz.

Négy szára soha nem lehet egy szerencsebambusznak, mivel a kínai “négy” szó hangzásban nagyon hasonlít a halál szóhoz.

Ha egy csupasz szerencsebambusz szárat vásárolunk, akkor mindenképpen tartsuk vízben, amíg vázába vagy egy dekoratív edénybe nem helyezzük.

Ha több szerencsebambusz szárat vásárolunk, melyek szorosan össze vannak kötve, ne távolítsuk el a kötéseket, ugyanis ez stabilan tartja a növényt.

A szerencsebambusz nagyon kevés gondozást igényel, és gyakorlatilag bárhol megnő, amíg a víz tisztán és vegyszermentesen van tartva.

Fényigény

A szerencsebambusz képes túlélni a közepes és alacsonyabb fényviszonyt is, de sokkal jobban növekszik erős, közvetett fényben.

A fakó levelek azt jelzik, hogy a növény nem kap elég fényt. Kerüljük a szerencsebambusz közvetlen napsütésben való elhelyezését.

Vízigény

A szerencsebambusz öntözése kevés időt igényel. Érdemes odafigyelni arra, hogy a vázában mindig elegendő víz legyen, ami ellepi a gyökereket.

A megfelelő szint fenntartása érdekében hetente töltsük fel vízzel az edényt. Havonta egyszer vegyük ki a szerencsebambuszt a vízből, mossuk át a gyökereit friss vízzel, majd tegyük vissza a bambuszt a helyére.

Kerüljük a magas fluorid- vagy klórtartalmú víz használatát.

Tápozás

Tavasszal és nyáron havonta egyszer kell tápozni egy afrikai ibolya számára alkalmas növényi táppal, az ajánlott erősség felére hígítva. A túlzott táp miatt a levelek megsárgulnak.

Hőigény

A szerencsebambusz a 21 – 29 °C közötti meleg hőmérsékletben növekszik a legjobban.

Páraigény

A szerencsebambusz az alapvető háztartási páratartalmat kedveli.

Virágzás

A szerencsebambusz nagyon ritkán virágzik beltéren. Virágai csak éjszaka nyílnak. A virágok sok apró virágból állnak, és gyenge illatuk van.

Kártevők

A szerencsebambusz bevonzza a nem kívánt rovarokat, ha a szabadba van elhelyezve, de beltéren ritkan támadjak kartevők.

Betegségek

A szerencsebambusz hajlamos a gombás fertőzésekre, amelyek a szárat megsárgítják és elpusztítják.

Talaj

A szerencsebambuszt egy laza, jó vízelvezető tulajdonságokkal rendelkező talajba is el lehet ültetni, valamint vázában, vízben is lehet tartani.

Ha talajt használunk, öntözés előtt mindig hagyjuk kiszáradni a talaj felső részét.

Visszavágás

A növény kusza alakjának megőrzése érdekében távolítsuk el a mellékhajtásokat; így új növekedés fog kialakulni ezekből a vágásokból.

Korlátozhatjuk és szabályozhatjuk az új növekedést, ha a vágott területeket paraffinnal vagy viasszal vonjuk be.

Szaporítás

A szerencsebambuszt szárvágással és hajtásokról lehet szaporítani.

Mérgező növény?

A szerencsebambusz 1-es szintű toxicitással rendelkezik, és enyhén vagy közepesen mérgező növénynek tekinthető, különösen kutyákra és macskákra lehet ártalmas.

Hogyan szaporítsuk a szerencsebambuszt?

A szerencsebambuszt szárát ketté vághatjuk szaporítás céljából, de ez a módszer nem biztos, hogy működni fog.

Ügyeljünk arra, hogy nagyon éles kést használjunk, és a vágást az egyik szárcsomó alatt ejtsük meg.

Három vagy négy levél kivételével távolítsunk el minden levelet az szárakról, mielőtt vízbe helyeznénk.

A levágott szárat vízben, közvetett napfényben gyökereztessük. A gyökerezés heteket is igénybe vehet.

A hajtásokkal való szaporítás sokkal könnyebb, mivel a friss hajtások hamarabb gyökereznek.

Miért sárgulnak meg a szerencsebambusz levélcsúcsai?

A szerencsebambusz leveleinek elszíneződését általában a vízben található túl sok növényi táp, só, fluorid vagy klór okozza.

Ilyenkor hagyjuk abba a növény tápozását, és használjunk desztillált vizet a csapvíz helyett.

Miért narancssárgás-barna a szerencsebambusz gyökere?

Ez a narancssárgás-barna gyökér nem a rozsda nevű növénybetegségre utal. Az egészséges és érett szerencsebambusz gyökerei állítólag narancssárga-barna színűek.

Meg lehet menteni egy szerencsebambuszt, aminek sárga szára és elhalt levelei vannak?

A szerencsebambusz egy ideig még élni fog, még akkor is ha a szárai megsárgulnak, de általában semmit sem tehetünk, hogy megakadályozzuk a pusztulását.

Vágjunk le minden egészséges, zöld hajtást a sárga száráról, és gyökereztessük ezeket, hogy új szerencsebambusz tudjon kifejlődni, majd dobjuk ki a sárga, elhalt részeket.

Cseréljük ki a szerencsebambusz vizét, és mossuk át a gyökereket arra az esetre, ha a régi vízben valami káros anyag lenne, vagy túl sok táp halmozódott volna fel.

Amikor újra bekerül a szerencsebambusz a tartályába, használjunk desztillált vizet, és győződjünk meg róla, hogy összes gyökér a vízben van.

A legtöbb szerencsebambusz problémája a vízhez kapcsolódik. A magas klórtartalmú vagy vegyi anyagokkal szennyezett víz elpusztítja a szerencsebambuszt.

Szobanövények
Frissítve: 2020.12.08

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük