Jázmin – gondozása, virágzása, betegségei, igényei

A jázmin (Jasminum) egy nagyon illatos virágú szobanövény, amely Kínából és Ázsia trópusi területeiről származik.

A jázmin rügyei gyakran illatosabbak, mint a virágok. A jázminnak fényes, ovális levelei vannak, fehér, viaszos, 2,5 cm-es cső alakú virágokat hajt, amelyek rózsaszín rügyekből fejlődnek ki.

A sokvirágú jázminfajta egy futónövény, hosszú, vékony, futó szárral, és az egyik legkönnyebben gondozható beltéri jázminfajta.

Egy másik jó beltéri jázminfajta az arab jázmin. Megfelelő körülmények mellett a jázmin évente többször is virágozni fog, és gyönyörű illattal töltk meg otthonunkat.

Fényigény

A jázmin egész évben szereti a ragyogó, közvetett napfényt, télen pedig a néhány órányi közvetlen napsütést is élvezi.

A nyár folyamán, azonban kerüljük a jázmin közvetlen napsütésbe való helyezését, ugyanis az erős nap megégeti a leveleket.

Próbáljuk meg nyáron a jázmint kültérren nevelni, egy árnyékos helyen; a növény imádni fogja ezt.

Vízigény

A jázmin elveszíti leveleit és a levelek kiszáradnak a túl sok vagy a túl kevés öntözés miatt egyaránt.

Tavasszal és nyáron tartsuk a jázmin talaját nedvesen, de soha ne legyen túl vizenyős.

Hagyjuk a talaj felső részét az öntözések között kiszáradni. A túl hosszú ideig nedves a talaj, károsítja a növény gyökereit, és végül megakadályozza, hogy a gyökerek egyáltalán felszívják a vizet.

Amikor öntözzük a jázmint, jó alaposan öntözzük meg, és hagyjuk, hogy a felesleges víz ki tudjon folyni az edény alján lévő csepegtető lyukakon keresztül.

Ne hagyjuk, hogy a növény a vízben üljön. Ősszel és télen tartsuk a jázmint szárazabban.

Tápozás

Március és augusztus között tápozzuk a jázmint 2-3 hetente, amikor a növény aktívan növekszik.

Ősszel és télen ne tápozzuk a jázmint, mivel ekkor a növény pihen.

A jázmin inkább a vízben oldódó, magasabb foszfor- és alacsonyabb nitrogéntartalmú növényi tápot részesíti előnyben. Ez a fajta táp elősegíti, hogy a növény több virágot termeljen.

Hőigény

A jázmin jól növekszik hűvös helyiségekben, ahol a hőmérséklet 18-21 °C között van, és ahol a fény nagyon erős.

Ha a helyiség túl meleg, akkor a jázmin ugyan növekszik, de nem hajt virágokat.

Ez a növény, mint a legtöbb szobanövény, rosszul fejlődik, ha fűtőtest vagy kandalló közelében van elhelyezve.

Páraigény

Ez a növény magas páratartalom mellett növekszik a leginkább.

Helyezzük a jázmint egy nedves kavicsos tálcára (ügyeljünk arra, hogy a növény a kavicsokon üljön, és ne a vízben legyen), tegyünk egy kis párásítót a növény közelébe, vagy csoportosítsunk több növényt egymás mellé, a páratartalom növelése érdekében.

Virágzás

A mikulásvirághoz és a karácsonyi kaktuszhoz hasonlóan a jázminnak is hűvös hőmérsékletre és rövid napokra van szüksége ahhoz, hogy illatos virágrügyeket termeljen.

Késő ősszel az éjszakai 7-13 °C közötti hőmérsékleten alakulnak ki a virágbimbók.

Napközben tartsuk a növényt nagyon erős fényben. Éjjel próbáljuk meg a növényt teljes sötétségben tartani.

A beltérben tartott jázmin általában január és február között virágzik.

Kártevők

A jázmin bevonzza a levéltetveket, a pajzstetveket, a teknőspajzstetveket és a takácsatkákat.

Betegségek

Mivel ez a növény kedveli a magas páratartalmat és a nedves talajt, a gombás betegségek problémát okozhatnak.

Ha a jázmint nagyon erős fényben tartjuk, segít megelőzni ezeket a betegségeket, akárcsak a jó légkeringés és a levelek szárazon tartása.

Talaj

A jázmin jól fejlődik egy általános szobanövény talajban, ami jó vízelvezető tulajdonságokkal rendelkezik, de mégis magába szívja a nedvességet.

Évente kétszer egy kevés meszet adhatunk a jázmin talajához.

Ültetés

A jázmin több virágot termel, ha gyökerei szorosan egymás mellett vannak.

Ha a talaj mindössze 2-3 nap alatt kiszárad, akkor ideje átültetni a növényt a egy nagyobb méretű edénybe.

Visszavágás

A jázmint vissza kell vágni, miután befejezte a virágzást, hogy megtartsa rendezett alakját.

Soha ne vágjuk vissza a jázmint augusztus eleje után, mivel ekkor kezd virágrügyeket termelni a növény.

Szaporítás

A jázmint szárdugványokkal lehet szaporítani. Az új hajtásokat érdemes vízben gyökereztetni, mivel ezek maradnak meg a legjobban.

Mérgező növény?

A jázmin növény virágai nem mérgezőek. A hamis jázmin virágai, mint az örökzöld harangjázmin nagyon mérgező.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy valódi vagy hamis jázmin növényünk van, akkor inkább legyünk óvatosok, és tartsuk távol a növényt gyermekektől és állatoktól.

Miért nem virágzik a jázmin?

A jázmin virágzásához nem csak erős fényre van szükség. Októbertől kezdődően és a következő 6-8 hétben tartsuk a jázmint teljes sötétségben napnyugtától napkeltéig.

A jázmin 7-13 °C közötti hőmérsékleten fog virágbimbókat termelni.

Tehát a hűvösebb hőmérséklet, rövidebb nappalok és sötét éjszakák járulnak majd hozzá a jázmin virágzásához.

Hogyan kell visszavágni a jázmint?

A jázmin visszavágásának az ideális időpontja közvetlenül a téli virágzás befejezése után van.

Augusztusig lehet visszavágni a jázmint, mivel ezután már elkezdi termelni a virágrügyeket.

Minél gyakrabban vágjuk vissza egy jázmint, annál dúsabb lesz.

Miért foltosodnak a jázmin levelei?

A jázmin levelei azért színeződnek el és foltosodnak, mert túl vizes a talaja.

A jázmin szereti a nedves talajt, de nem szereti ha folyamatosan túl vizenyős.

A jázmin öntözése előtt mindig hagyjuk kiszáradni a talaj felső részét.

Miért hullanak a jázmin levelei?

Két oka lehet annak, hogy a jázmin levelei elkezdenek lehullani.

A jázmin levelei akkor hullanak le, ha a növény túl sok közvetlen napsütést kap.

Ez könnyen előfordulhat, ha a jázmin nyáron egy nyugati fekvésű ablakban ül. Próbáljuk meg a jázmint egy olyan helyre vinni, ahol sok közvetett fény éri.

A másik ok ami miatt a jázmin levelei lehullanak, ennél már súlyosabb. Lehet, hogy túl lett öntözve és ez a gyökerek károsodtak.

Szobanövények
Frissítve: 2020.09.24

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük