Japán cikász – gondozása, locsolása, szaporítása, igényei

A japán cikász (Cycas Revoluta), más néven cirkász pálma, nagyon hasonlít a pálmára, de valójában nem is egy pálma, hanem a cikászok növénycsalád tagja, valamint a tűlevelűek és a páfrányfenyők rokona.

A japán cikászról azt tartják, hogy az elmúlt 200 millió évben nem nagyon változott.

A japán cikász nagyon masszív törzzsel rendelkezik, amelynek átmérője akár 30 cm is lehet, a növény életkorától függően.

A törzs tetején a merev, keskeny, íves levelek körkörösen nőnek. Beltéren ez a növény elérheti a 2 méter magasságot is. A Távol-Keleten őshonos japán cikász egy nagyon elegáns, lassan növekvő növény.

Ezt a növényt mérgezőnek tekintik, ezért háziállatoktól és gyermekektől távol kell tartani.

Fényigény

A japán cikásznak erős fényre van szüksége, valamint egy kis közvetlen reggeli napsütésre.

Minden héten mozgassuk, forgassuk kicsit a növényt, hogy ne csak egy irányba növekedjen.

Erős fényben a japán cikász rövid, vastag leveleket hajt, gyengébb fényben ezek a levelek hosszúak és vékonyak lesznek.

Vízigény

Hagyjuk kiszáradni a talaj felső részét jól kiszáradni, mielőtt alaposan újra megöntöznénk a japán cikászt.

Télen, amikor kevesebb a fény és hűvösebb a hőmérséklet, takarékosan öntözzük.

Vigyázzunk, hogy soha ne kerüljön víz a japán cikász leveleire, ez a levelek rothadását és növény pusztulását okozhatja.

A japán cikászt soha nem hagyhatjuk teljesen kiszáradni.

Tápozás

Tavasztól őszig havonta kell tápozni a japán cikászt egy folyékony táppal a javasolt erősség felére hígítva.

A levélcsúcs megégésének elkerülése érdekében soha ne tápozzuk a japán cikászt, ha a talaja nagyon száraz.

A japán cikász páfránylevelei összezsugorodnak és kiszáradnak, ha túl van tápozva.

Hőigény

A japán cikász a 16 – 24 °C közötti hőmérsékleteket részesíti előnyben.

A növény alacsony 7 °C körüli hőmérsékleten is jól növekszik, és rövid ideig képes életben maradni, akár -4 °C-on is.

Páraigény

A japán cikász a magas páratartalmat részesíti előnyben, ezért előfordulhat, hogy egy párásítót kell tenni a növény közelébe, ha otthonunkban nagyon száraz a levegő.

A japán cikász életben maradhat a háztartás alapvető nedvességtartalma mellett is, de nem fog megfelelően növekedni.

Kártevők

A teknőspajzstetű a fő kártevő, amely a japán cikászt gyakran megtámadja.

Betegségek

A japán cikász leggyakoribb betegsége a gyökérrothadás és a levelek rothadása.

A gyökérrothadás a túlöntözés miatt, a levelek rothadása pedig akkor alakul ki ha ezek folyamatosan nedvesek.

Talaj

Használjunk egy kaktuszoknak ajánlott talajkeveréket vagy egy olyan laza, könnyű virágföldet, amiben sok tőzeg-moha, homok vagy perlit is van.

Ültetés

A japán cikász gyökerei nem szeretik, ha megbolygatják, ezért csak akkor ültessük át, ha szükséges.

A növény magasságát úgy szabályozhatjuk, ha egy kis edényben tartjuk.

Visszavágás

Távolítsuk el az elhalt vagy sérült leveleket a japán cikászról.

Szaporítás

A japán cikászt oldalhajtásokkal és magokkal lehet szaporítani.

Néhány évbe is telhet mire a növény oldalhajtásokat hoz vagy magokat termel.

Az oldalhajtásokat hagyjuk, amíg 2-3 levelük lesz, majd válasszuk le az anya növényről és ültessük egy kis edénybe.

Jól öntözzük meg őket, majd rakjuk egy olyan helyre ahol nem éri közvetlen napfény. Néhány heten belül már látni lehet majd az új levélhajtásokat.

Mérgező növény?

A japán cikász egy nagyon mérgező szobanövény, 4-es szintű toxicitással. Minden része mérgező, különösen a magok.

Tartsuk a japán cikászt távol a gyermekektől, kutyáktól és különösen macskáktól, hogy a növény levelei ne legyenek elérhető helyen számukra.

Mit kell tenni a japán cikász oldalhajtásaival?

Válasszuk le a oldalhajtásokat a növényről úgy hogy ezek ne sérüljenek. Óvatosan ültessük el egy kis edénybe, egy laza, jó vízelvezetéssel rendelkező talajba, úgy hogy a törzs fele a talajszint alatt legyen.

Ezután jól öntözzük meg. A talajt hagyjuk szinte teljesen kiszáradni, mielőtt újra öntöznénk.

Helyezzük az új növényt belterén egy világos helyre, vagy kültérre egy árnyékos helyre.

Legyünk türelmesek, több hétis eltelhet, mire az új levelek megjelennek.

Miért nem hajt új leveleket a japán cikász?

A japán cikász nagyon lassan növekszik. Nem hajt folyamatosan új leveleket.

Az új levelek nagyon törékenyek és az első hetekben könnyen károsodnak.

Ha többet tápozzuk, annak reményében, hogy ez segíthet a növekedésben, csak a meglévő leveleket égetjük el.

Miért sárgulnak meg a japán cikász levelei?

A japán cikász sárga leveleit általában a nem megfelelő öntözés vagy a túl sok táp okozza.

A régi levelek a túl sok víz vagy a túl sok növényi táp miatt megsárgulnak.

Ha az új levelek sárgulni kezdenek, akkor az annak a jele, hogy a talajból hiányoznak bizonyos tápanyagok, vagy a túl sok növényi táp miatt nagyon sok só halmozódott fel a talajban.

Szobanövények
Frissítve: 2020.10.28

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük