Madársóska – gondozása, locsolása, szaporítása, igényei

A madársóska (Oxalis) általában Szent Patrik napja táján jelenik meg a virágboltokban. Sokan ezt a növényt lóhere neven ismerik, mivel a három vékony, háromszög alakú levelei nagyon hasonlítanak a lóhere leveleire.

A madársóska nevéhez több történet kapcsolódik. Az egyik legnépszerűbb az, hogy Szent Patrik, a kereszténységet Írországba vivő szent, egy lóherét szedett ki a fűből, hogy elmagyarázza gyülekezetének a Szentháromság jelentőségét. A három levél szerinte az Atyát, a Fiút és a Szentlelket képviselte.

Szent Patrik napját halálának évfordulóján ünneplik.

A madársóskával asszociálják a tavasz beköszöntét és az „újjászületés évszakának” szimbólumaként is tartják nyilván.

Fajták

Háromszögletű madársóska

A madársóskának több fajtája ismert, melyeknek különböző színű leveleik, virágaik és méretük van.

A háromszögletű madársóska (Oxalis triangularis), levelei sötétlila színűek, kis, zsenge, fehér virágokkal rendelkezik; míg a négylevelű madársóska (Oxalis deppei) más változatának tarka levelei és rózsaszínű virágai vannak.

Négylevelű madársóska

A madársóska egy gumós növény. Virágzása után a levelek elszáradnak. Ilyenkor nem szabad kidobni, csak egy kis pihenésre van szüksége a növénynek, mielőtt újra kihajtana.

A madársóska egy nagyon népszerű ajándék Szent Patrik napjára és húsvétra.

Ezt a növényt enyhén mérgezőnek tekintik, ha nagy mennyiségben van fogyasztva, ezért háziállatoktól és gyermekektől távol kell tartani.

Fényigény

A madársóskának erős közvetett fényre van szüksége ahhoz, hogy jól növekedjenek és virágokat teremjen. Gyakran egész télen virágzik, ha jól megvilágított helyen van tartva.

Vízigény

Tartsuk a madársóska talaját kissé nedvesen, de soha ne túl vizenyősen, és öntözés előtt hagyjuk kiszáradni a talaj felső részét.

A legjobb, ha a madársóskát alulról öntözzük, hogy a növény vékony, törékeny szárai ne legyenek vizesek és a talaj laza maradjon, ugyanis a felülről való őzöntözés tömöríti a talajt.

Tápozás

Tavasszal és nyáron havonta kell tápozni a madársóskát egy kiegyensúlyozott táppal, az ajánlott erősség felére hígítva, amikor a madársóska aktívan növekszik.

Soha ne tápozzuk a madársóskát, ha gumók pihenési időszakban vannak.

Hőigény

A madársóska a legjobban hűvösebb hőmérsékletben növekszik, nappal a 16° – 21° C közötti, éjszaka pedig a 13° – 18° C közötti hőmérsékletet kedveli.

Páraigény

A madársóska jól növekszik a háztartás alapvető nedvességtartalma mellett.

Virágzás

A madársóska a nyár folyamán virágzik, fajtától függően általában július és szeptember között.

Kártevők

A madársóska bevonzza a levéltetveket, a molytetveket és a takácsatkákat.

Használjunk egy természetes rovarirtó zöld oldatot, ami enyhe szappanos vízből, kevés alkoholból és néhány evőkanál olaj keverékéből áll, hogy megszabaduljunk a takácsatkáktól és a levéltetvektől.

A sárga, ragadós lapok, rovarcsapdák a legjobb módja a molytetvek kezelésére.

Betegségek

A rozsda (barnás/narancssárga elszíneződés a levelek hátán) és a klorotikus gyűrűfolt (sárga gyűrűk a levelek tetején) a két fő betegség, amelyre figyelni kell.

Mindkét esetben vegyük ki a növényt az edényből, tisztítsuk meg az edényt egy enyhe fertőtlenítő oldattal, majd alaposan mossuk meg, mielőtt a növényt új talajba ültetnénk.

Permetezzük meg a növényt Neem olajjal.

Talaj

Egy gazdag és szerves talaj helyett inkább egy laza és homokos talajt használjunk.

Ültetés

A madársóskát tartsuk egy kis cserépben a túlöntözés elkerülése érdekében.

Visszavágás

Ha a madársóska vékony és hosszúkás lesz, vágjuk vissza a növényt 5 cm-el a talaj fölött, és helyezzük nagyon erős, közvetett fénybe.

A hosszú szárak azért alakulnak ki, mert a növény nem kap elég fényt és fény felé nyúlik.

Szaporítás

A madársóska szaporítására a legjobb idő a kora tavasz, közvetlenül a pihenési időszak után.

A madársóskát gumóosztással lehet szaporítani. Ennek a növénynek nagyon apró gumói vannak. Az egészséges gumók kicsik, fehérek és puffadtak.

Pihenési idő

A madársóska virágzása után a levelek megsárgulnak, lehullanak, és el kell távolítani őket; ez általában késő ősszel fordul elő.

Míg úgy tűnik, hogy a növény haldoklik, a madársóska valójában pihen.

Miután az összes levél elpusztult, hagyjuk abba az öntözést, és vigyük a növényt egy hűvös, sötétebb helyre.

A zöld madársóska növénynek 2-3 hónapig kell pihennie, míg a lila madársóska növénynek csak egy hónap pihenési időszakra van szüksége.

Miután a növény megfelelő ideig pihent, helyezzük vissza az erős, közvetett fénybe és öntözzük a szokásos módon.

Amint új növekedés jelenik meg, táp-oldatozzuk egy kiegyensúlyozott szobanövény-táppal, amelyet a javasolt erősség felére hígítunk.

A madársóska évente többször is pihenhet, ezert ne lepődjünk meg ha évente több alkalommal is elszáradnak levelei.

Mérgező növény?

A madársóska egy enyhén mérgező növény, 1-es toxicitási szinttel rendelkezik.

Miért olyan vékony és nyurga a madársóska?

Annak érdekében, hogy a madársóska teltebbé és dúsabbá váljon, vigyük a növényt egy olyan helyre, ahol több fényt kap, de a hőmérséklet hűvös.

Mit tegyek, hogy virágozzon a madársóska?

Ha a talajban túl sok szerves anyag van, és nem elég homokos, akkor általában a madársóska nem virágzik.

A gazdag talaj segíti a levelek növekedését, de nem ösztönzi a virágzást.

Az öntözés csökkentése ösztönzi a virágzást, ezert hagyjuk a talajt jobban kiszáradni mint általában.

Mikor kell szaporítani a madársóskát?

A madársóskát a pihenési időszak után kell szaporítani, amikor visszavisszük a növényt egy világosabb helyre, és újra öntözni kezdjük.

Válasszuk szét a madársóska gumóit, és ültessük egy enyhén homokos talajba.

Miért sárgulnak meg a madársóska levelei?

A madársóska sárga levelei a túlöntözésre utalnak. Hagyjuk, hogy a madársóska talaja jobban kiszáradjon, mielőtt újra öntöznénk.

Kerti Növények   Szobanövények
Frissítve: 2021.01.06

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük