Csíkolt Lándzsarózsa – gondozása, virágzása, szaporítása, igényei

A csíkolt lándzsarózsa (Aechmea fasciata), aminek másik megnevezése a szúrós lándzsarózsa, egy könnyen gondozható, Brazíliában őshonos növény, ami a broméliák családjába tartozik. Ez egy epifitikus növény, ami azt jelenti, hogy más növényeken vagy fákon nő.

Ennek a bromélia fajtának vastag, ívelt, szürkés-zöldes levelei vannak. Ezek az egyedi levelek kör alakban vannak elrendezve, úgy, hogy a közepén egy felfelé fordított viaszos csészét képeznek.

Ez a központi csésze vagy tároló összegyűjti a növény számára szükséges vizet és tápanyagokat. Három vagy négy év után, miután ez a bromélia fajta megnő, a növény egy magas rózsaszín virágszálat hoz létre, aminek számos rózsaszínű ágazata van.

A növény valódi virágai kicsi kis kék virágok, amelyek a rózsaszínű ágak között növekednek. Bár a kék virágocskák gyorsan elpusztulnak, a fényes rózsaszín virágágak gyakran 5 vagy 6 hónapig is kitartanak.

A lándzsarózsa vásárlásakor nem ajánlott olyat venni, aminek már vannak kis kék virágai, mivel ez azt jelzi, hogy a rózsaszínű virágágok hamarosan el fognak hervadni.

Fényigény

A lándzsarózsának erős fényre van szüksége, ahhoz hogy virágozni tudjon. Miután megjelentek a rózsaszínű virágágak, el kell tenni a növényt egy kevésbé fényes helyre, annak érdekében, hogy a lándzsarózsa színes virágai minél több ideig megmaradjanak.

Vízigény

Az lándzsarózsa „virágcsészéjét” érdemes mindig friss vízzel megtölteni. Hetente ajánlott megtisztítani ezt a virágcsészét, és tiszta vízzel feltölteni, hogy a betegségek és szúnyogok ne támadják meg.

A növény talaját nedvesen kell tartani, és csak akkor kell meglocsolni, mikor a talaj felső része már száraz.

Azt azonban nem szabad megengedni, hogy a lándzsarózsa talaja teljesen kiszáradjon, és kemény vizet sem szabad használni locsolásakor. A kemény vízben lévő sók károsíthatják a leveleket.

Ennek a növénynek a gyökérrendszere nagyon kicsi, ezért vigyázni kell vele, hogy nehogy túl legyen locsolva.

Tápozás

Tavasszal havonta kell tápozni, nyáron és ősszel egy folyékony 1:2 arányban hígított növényi táppal ajánlott gondozni.

Télen minden második hónapban ajánlott a növény tápozása. A növény tápozásának a legjobb módja, a levelek folyékony táppal való közvetlen permetezése.

Tápot a növény úgy nevezett „csészéjébe” sosem szabad tenni.

Hőigény

A bromélia színes virágágai hosszabb ideig kitartanak, ha a hőmérsékletet 17 – 24 °C között van. A lándzsarózsa hidegebb hőmérsékleteket is képes túlélni, ellentétben a többi bromélia fajtával.

Páraigény

A broméliáknak mérsékelt páratartalomra van szükségük.

Virágzás

Három vagy négy év elteltével, amikor a növény már megért, akkor a lándzsarózsa egy magas virágszálat hajt, számos rózsaszínű virágággal.

A növény igazi virágai kicsi kék virágocskák, amelyek a virágágak között növekednek. Bár az apró kék virágocskák gyorsan elpusztulnak, a fényes rózsaszín virágágak gyakran 5 vagy 6 hónapig is kitartanak, amikor a hőmérséklet hűvös és a fényviszony alacsony.

Kártevők

7-10 naponta ki kell cserélni a vizet és megtisztítani a növény virágcsészéjét, hogy elkerülhető legyen a kártevők megjelenése, mint például a szúnyoglárvák, a pajzstetű és a teknőspajzstetű.

Betegségek

Az olyan gombás növényi betegségek, mint a gyökér rothadás, a korona rothadás, a rozsdabetegség és a levélfolt, gyakran támadhatják meg a broméliákat. Ezek a betegségek leginkább a helytelen locsolás miatt alakulnak ki.

Talaj

A lándzsarózsa esetében egy kifejezetten broméliáknak vagy orchideáknak szánt cserepes talaj használata ajánlott.

Ha valaki saját maga szeretné összerakni a talaj, akkor használjon egyenlő részben komposztot, tőzegmohát és durva homokot, vagy megfelelő arányban fenyőkérget, tőzegmohát és perlitet.

Ültetés

Amint a fiatal bromélia elkezd nőni és kinövi a 10-15 centiméteres virágedényt, akkor tavasszal ajánlott egy nagyobb méretű edénybe átültetni.

Amikor a növény éretté válik, 3-4 év elteltével, egy 20 cm-es virágedénynek elegendőnek kellene lennie a növény számára.

A broméliák kedvelik, ha kis cserepekben szorosan egymás mellett vannak a gyökereik, ezért átültetésükkel nem kell sietni.

Szaporítás

A broméliákat a növény alapja körül növekvő sarjnövények újra ültetésével lehet szaporítani.

Meg kell várni amíg ezek a sarjnövények kb. 15 cm-esek, mielőtt leválasztjuk őket. Ezután egy 10 cm-es virágedénybe ültessük.

Mérgező növény

Bár a lándzsarózsa nem számít egy mérgező szobanövénynek, a broméliák olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek bőrirritációt és bőrgyulladást okozhatnak az érzékenyebb bőrűek vagy háziállatok esetén.

Mire utalnak a rozsdaszínű, fehér vagy sárgás foltok a bromélia levelein?

A bromélia levelein megjelenő a rozsdaszínű foltok egy olyan növényi betegségre utalnak, amelyet egy gombás eredetű fertőzés okoz.

Ez a növényi betegség rozsdaszínű foltokban jelenik meg a bromélia leveleinek az alján.

Ezek a foltok vagy hólyagocskák áthaladva a leveleken, a továbbiakban fehér vagy halványsárga foltokat okoznak a levelek tetején.

Hányszor virágzik a lándzsarózsa?

Sajnos, a lándzsarózsa csak egyszer virágzik. Ez a rózsaszínű virág néhány hét vagy hónap után valóban elhalványul és elhal, attól függően, hogy a bromélia virágai mióta nőttek ki.

Remélhetőleg egy idő után a növény néhány új sarjnövényt fog növeszteni, amiket újból el lehet ültetni.

Ezek a növények csak évek múlva fognak újra virágozni.

Miért rövidek és halvány ezüstösek a lándzsarózsa levelei?

Annak érdekében, hogy a bromélia levelei megkapják a kívánt ezüstözött szürke színű árnyalatot, nagyon erős fényre van szükségük.

Tavasszal havonta ajánlott a tápozás, nyáron és ősszel pedig egy 1:2 arányban hígított folyékony növényi tápot ajánlott használni.

Télen minden második hónapban ajánlott a lándzsarózsa tápozása. A tápozása legjobb módja a növény leveleinek a táppal való permetezése. Ez elősegíti a levelek színének fokozását, de nem a méretben való növekedését.

Szobanövények
Frissítve: 2020.09.29

Kérdések és válaszok

  1. Rácz Györgyné

    Dédelgetek 3 db magam által ültetett sarjból származó növényt kb 4,5 éve. Világos üvegezett erkélyen tartom, ahol télen is 10 fok feletti a hőmérséklet. Igyekszem lágy vízzel locsolni, tápoldatozom is. Az egyik levelei 50-60 cm hosszúak, virág nélkül is diszít, de 81 évesen már szorít az idő-szeretném végre látni a sok év törődés eredményét egy szép virágban. Ennek eléréséhez létezik eredményt hozó tanács? Akkor kérem szépen. Üdvözlettel

    1. avatar
      Kertinfó

      A lándzsarózsa általában 3-4 év után virágzik, így a 4,5 éves növények már alkalmasak arra, hogy virágozzanak.
      Valószínű, hogy az Ön növényei azért nem virágoznak, mert üvegezett erkélyen vannak tartva, ahol nem éri esővíz a leveleit. A lándzsarózsa virágzásához elengedhetetlen az esővíz, ezért javaslom ennek használatát.
      Ha ez nem lehetséges, akkor a növények mellé néhány almát lehet elhelyzeni. Az alma etilént fog kibocsátani, ami serkenti a lándzsarózsa virágzását.
      Ez a módszer sokkal hatékonyabb, ha az almákat és a növényeket egy átlátszó zacskóba vagy műanyag zsákba helyezzük, annak érdekében, hogy az etilén koncentráció elérje azt a szintet, amire a növénynek szüksége van.
      Általában 2 hét után, amikor a növény elkezdi növeszteni a virágot, ki lehet venni a növényt a zacskóból.

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük